A világ szemétől távoli helyen él és életet lehel mindabba amit a hegyekben, barlangokban, kiszáradt folyómederben és virágos réteken talál. Éjjelente a holdfényben leül a tűz mellé, összerakosgatja mindazt, amit begyűjtött . Különösen azokat a csontokat, tollakat, leveleket, fakérget, virágokat, köveket szereti, amiket veszély fenyeget, hogy elvesznek a világ számára. Amikor az utolsó részlet is a helyére kerül, a kupac fölé áll és énekelni kezd mindaddig, míg teremtményébe életet nem lehel…
Néha néz e-mail is, természetesen kizárólag telepatikus úton:
lalobatrashion@gmail.com
